Ősbemutatók az Eiffelben – Miért nézzünk kortárs operát?

Selmeczi György és Vajda János új operáinak ősbemutatója került színre az Eiffel Műhelyházban. Mindkét mű egyértelműen szakított a 20. századi hagyományokkal és a közönség szélesebb rétegéhez kívánt szólni, érezhetően azzal a szándékkal, hogy darabjaik – ha nem is repertoárdarabok, de – gyakran játszott művek legyenek.

A törött szárnyú karmester esete – avagy milyen volt a Parsifal idén?

Az idei Parsifal-sorozatra egy német karmestert, Constantin Trinkst hívta meg az Operaház, aki a mű rendkívüli lehetőségeit nemhogy nem használta ki, de még el is vett a minimálisan elvárható élményből bizonytalan tempóival, lelketlen és unalmasan egybefolyó dirigálásával.

Szálljon szent hálaének az Úrhoz!” – Húsvéti Parasztbecsület Szegeden

Máthé Beátában megvan minden: a mély átélés, az érzelmi sokszínűség, és a nagy énekeseknek az a nehezen megfogható tulajdonsága, hogy nem csak szép a hangja, de úgy érezzük, kifejezetten nekünk énekel.

Mi maradt, mi változott? – Operai napló – Rigoletto az Operaházban

Minden Rigoletto előadás kulcsa a címszereplő. A szerep nagy énekest és nagy színészt követel, aki képes a bariton fach legigényesebb feladatának megfelelni. Színész még csak akad minden házban, megfelelő hang már sokkal kevésbé.

Egy komplett Trisztán-film, színpadon – A Metropolitan új Trisztánja a MÜPA-moziban

Sokak szerint a Trisztán és Izolda a legérzékibb opera, mások úgy vélik, minden operaház próbaköve, hogyan tudják színre vinni. Már kezdetektől fogva viták kereszttüzében áll, ami ott kezdődhetett, hogy az ősbemutató férfi címszereplője pár héttel később elhunyt, s a kortársak a szerep követelte megfeszített teljesítményt vélték a halál kiváltó okaként.